Statisztikai hivatal: Tavaly 54 ezren haltak meg Szlovákiában

Statisztikai hivatal: Tavaly 54 ezren haltak meg Szlovákiában

2025. április 4. péntek - 16:30
Tavaly 54 ezren haltak meg Szlovákiában, a legkevesebben a koronavírus-járvány óta. A keringési rendszer betegségei miatti halálozás a leggyakoribb (45%) – tájékoztatta a TASR-t a statisztikai hivatal.

TASR-HÍR

A halálozási ráta visszatért a korábbi évek átlagára, tavaly 0,5%-kal kevesebben haltak meg, mint 2023-ban, ez a legalacsonyabb adat az elmúlt öt évből, és majdnem elérte a járvány előtti évekét.

Nyolcból öt megyében javult a helyzet, a kivétel Pozsony (Bratislava), Nagyszombat (Trnava) és Nyitra (Nitra) megye. Az elhunytak több mint 78%-a 65 évnél idősebb volt (42 300 fő). „Ez az adat még mindig 6%-kal magasabb a járvány előtti évek átlagánál” – tette hozzá a hivatal.

Csökkent viszont a produktív korban levők, a 15-64 év közöttiek halálozási rátája, 15,5%-kal, 2000 fővel volt alacsonyabb a járvány előtti öt év átlagánál.

A keringési rendszer betegségeiben 24 300-an haltak meg, itt bő 1%-os a csökkenés. A daganatos betegségek miatti halálozás a második leggyakoribb (az összes haláleset 25%-a, 13 300 haláleset). Az ebben elhunytak több mint háromnegyede 65 évnél idősebb volt. A légzőszervi betegségek jelentik a harmadik leggyakoribb halálokot (9% - 4700 haláleset).

Tavaly 200-an haltak meg Covid-19 betegségben, az éves csökkenés itt 62%, és már csupán az összes haláleset 0,4%-a.

(tasr)

Nyitókép forrása: facebool

Kapcsolódó cikkek
2023-ban évi 38 köbméter volt a fejenkénti ivóvíz-felhasználás Szlovákiában
2025. március 24.
Szlovákiában 2023-ban közel 38 köbméter volt az egy főre jutó évi átlagos ivóvíz-felhasználás. A szennyvízkibocsátás a negyedével csökkent.
2021-ben összesen 90 ezer pedagógus volt Szlovákiában
2025. március 28.
A 2021-es népszámlálás idején 89 138 pedagógus volt Szlovákiában. Az óvodákban és az alapiskolákban mindössze 6000 férfi pedagógus dolgozott, és az összes pedagógus 90%-a nő. Az alapiskolákban tanító női pedagógusok aránya közel 84%, a középiskolákban ez az arány 71%.
Egyre jobban fogy Szlovákia lakossága
2025. április 4.
A tavalyi rekordalacsony születésszám miatt tovább csökken Szlovákia lakossága, bár a halálozási ráta visszatért a korábbi évek átlagára. Már negyedik éve fogy a lakosság – tájékoztatta a TASR-t a SzK Statisztikai Hivatala.

"Ez az ügy az, amiben egy országot össze lehet roppantani" (2025.06.05.)

Az ukrajnai fronton végbemenő lélektani, technológiai és katonai változásokról beszélt Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértő a Bumm.sk főszerkesztőjével, Cúth Csabával. A beszélgetésben kitértek Ukrajna megdöbbentő műveleteire az orosz hátvéd ellen, a drónháború új minőségére, Európa védelmi kiszolgáltatottságára, és arra is, hogyan térnek vissza a világhatalmak a klasszikus erőpolitika logikájához. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »