2021-ben összesen 90 ezer pedagógus volt Szlovákiában

2021-ben összesen 90 ezer pedagógus volt Szlovákiában

2025. március 28. péntek - 15:35
A 2021-es népszámlálás idején 89 138 pedagógus volt Szlovákiában. Az óvodákban és az alapiskolákban mindössze 6000 férfi pedagógus dolgozott, és az összes pedagógus 90%-a nő. Az alapiskolákban tanító női pedagógusok aránya közel 84%, a középiskolákban ez az arány 71%.

TASR-HÍR

Az alap- és középiskolákban még mindig több a női pedagógus, és a fizetésük is magasabb, mint férfi kollégáiké, kivéve az egyetemi oktatókat – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a pedagógusnap alkalmából Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője, és hozzátette, a statisztikákból az is kiderül, hogy Szlovákia azon uniós országok közé tartozik, ahol a legmagasabb az egy tanárra jutó gyerekek száma.

„Az alapiskolákban tanító női pedagógusok aránya közel 84 százalék, a középiskolákban ez az arány 71 százalék. Az egyetemeken a férfiak vannak többségben, itt a nők a tanári kar kevesebb mint felét, 47 százalékát teszik ki” - mondta a szóvivő, és hozzátette, a magasabb végzettséggel arányosan csökken a női pedagógusok aránya. A szóvivő tájékoztatása szerint mintegy 91 ezer pedagógus dolgozik az ország óvodáiban és iskoláiban.

Az elmúlt években minden oktatási intézményben emelkedett a tanárok fizetése - tette hozzá. 2023-ban 130 és 2000 euró között voltak a bérek. „Az alapiskolákban 1703 euró az átlagfizetés, a középiskolákban 1732 euró. Az egyetemi oktatók bére átlagosan 1924 euró. Öt év alatt (2019 és 2023 között) az egyetemeken 26, az alapiskolákban közel 36 százalékkal emelkedtek a fizetések.

Morháčová tájékoztatása szerint a statisztikai eredményekből az is kiderül, hogy az alap- és középiskolákban körülbelül 14 tanuló jut egy pedagógusra. Az uniós átlag 12. „Szlovákia ezzel a három legrosszabb helyzetben levő ország közé tartozik az EU-ban, Hollandiával (16 tanuló) és Franciaországgal (15 tanuló) együtt. Az oktatás színvonalát tekintve Görögországban, Luxemburgban, Máltán és Horvátországban a legjobb pedagógusoknak lenni, ahol egy tanárra mindössze 8-9 gyerek jut” - tette hozzá a szóvivő.

Korábban: 

A 2021-es népszámlálás idején 89 138 pedagógus volt Szlovákiában, a felsőfokú képzést kivéve döntő többségük nő – tette közzé a nemzetközi pedagógusnap alkalmából a Statisztikai Hivatal.

„Az óvodákban és az alapiskolákban mindössze 6000 férfi pedagógus dolgozott, és az összes pedagógus 90%-a nő. A középiskolákban a tanári kar negyede férfi, a felsőoktatásban viszont az 51%-uk” – közölte Jasmína Stauder, a hivatal szóvivője.

A tanítók döntő része 30-59 év közötti, a harmaduk jár a negyvenes éveiben. „Viszont a középiskolai tanárok 42%-a már elmúlt 50 éves” – tette hozzá a szóvivő. Az összes pedagógus kétharmada él házasságban.

Eperjes (Prešov) megyében a legalacsonyabb a lakosság átlagéletkora (39 év), és ott van a legtöbb 14 évnél fiatalabb gyerek, így ebben a megyében van a legtöbb alap- és középiskolai pedagógus. A főiskolai tanárok 32%-a viszont Pozsony megyében él.

Az 1000 főre jutó legtöbb pedagógus Árvában (Orava), valamint a Lőcsei (Levoča), az Eperjesi és a Selmecbányai (Banská Štiavnica) járásban van.

(tasr)

Kiemelt kép: TASR

Kapcsolódó cikkek
PS: A tanárok bére nem lehet alku tárgya, stabilitásra van szükség
2025. március 28.
A Progresszív Szlovákia képviselői szerint a pedagógusok bére nem lehet alku vagy kompromisszum tárgya, stabilitáson és kiszámíthatóságon kell alapulnia. Több intézkedést is javasolnak a tanárok helyzetének javítására.

"Ez az ügy az, amiben egy országot össze lehet roppantani" (2025.06.05.)

Az ukrajnai fronton végbemenő lélektani, technológiai és katonai változásokról beszélt Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértő a Bumm.sk főszerkesztőjével, Cúth Csabával. A beszélgetésben kitértek Ukrajna megdöbbentő műveleteire az orosz hátvéd ellen, a drónháború új minőségére, Európa védelmi kiszolgáltatottságára, és arra is, hogyan térnek vissza a világhatalmak a klasszikus erőpolitika logikájához. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »