Rábólintottak az EU védelmi kölcsönprogramjára, mi következik ezután?

BUMM-ELEMZÉS

Az Európai Bizottság március 19-én terjesztette elő a Readiness 2030 elnevezésű átfogó védelmi stratégiát, amelynek célja, hogy az Európai Unió 2030-ra képes legyen saját védelmi iparára támaszkodni, és csökkentse függőségét az amerikai haditechnikai importtól. Az Európai Tanács által most elfogadott SAFE program e stratégia pénzügyi alapja: egy 150 milliárd eurós kölcsönalap, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy közös eszközbeszerzésekbe kezdjenek, megerősítve az európai hadiipart és fokozva az intervenciós képességeket.

A kölcsönprogram egyúttal megkerüli az EU szigorú költségvetési szabályait: a Stabilitási és Növekedési Paktum keretében aktivált vészhelyzeti záradék lehetővé teszi, hogy a tagállamok a GDP-jük akár 1,5%-ával megnöveljék védelmi kiadásaikat anélkül, hogy emiatt túlzottdeficit-eljárás indulna ellenük. Ez összesen akár 650 milliárd eurós védelmi többletkiadást is jelenthet 2027-ig. A gazdasági ösztönzők így kéz a kézben járnak a geopolitikai kényszerrel. A friss bejelentés egy régóta halogatott stratégiai fordulat kezdetét jelenti: Ursula von der Leyen és csapata felismerte, hogy az Egyesült Államok globális fókuszváltása – különösen az ukrajnai támogatás ingadozása – Európát is lépésre kényszeríti.

A terv azonban komoly gazdasági és politikai kérdéseket is felvet. Franciaország és Olaszország már jelezte aggályait: a védelmi költekezés könnyen tovább növelheti az államadósságot. Olaszország például attól tart, hogy a NATO a jelenlegi 2%-os GDP-arányos célkitűzést 3,5-5%-ra emelné – ez a 2026-ra várható 138%-os olasz államadósság mellett már fenntarthatatlan lehet.

Németország közben már konkrét lépéseket tett: Friedrich Merz kancellár bejelentette, hogy 4800 katonát és 200 civilt küldenek Litvániába – ez az első állandó német katonai jelenlét külföldön a második világháború óta. A döntés jól illeszkedik a NATO keleti szárnyának megerősítését célzó stratégiába, de Németország belpolitikai stabilitása egyelőre törékeny. Merzet csak másodjára sikerült kancellárrá választani, és vezető pozíciója még nem kiforrott. Franciaországban pedig a radikális jobboldal – különösen a Nemzeti Tömörülés – évek óta az áttörés küszöbén áll, és egy esetleges hatalomváltás teljesen új irányba vihetné a francia védelmi politikát.

A hagyományos „Weimari háromszög” országainak ingatag politikai helyzete közben teret nyitott új szereplőknek: a balti államok, különösen Litvánia és Észtország, egyre inkább meghatározzák az EU védelmi diskurzusát. A litván Andrius Kubilius, az EU védelmi biztosa, és az észt Kaja Kallas, a külügyi főképviselő az utóbbi hetekben rendre reflektorfénybe kerültek. Kubilius nyíltan kiáll a védelmi ipar erőteljes támogatása mellett, és gyakran megosztja, hogy mely vállalatokkal tárgyal. Bár ez erősítheti az átláthatóságot, több szakértő is aggodalmát fejezte ki a stratégiai információk nyilvános kezelésével kapcsolatban. Kallas ezzel szemben inkább diplomáciai irányban aktivizálódott – a Nyugat-Balkán EU-integrációját szorgalmazza, és közben következetesen támogatja Ukrajna ügyét.

A Readiness 2030 nem csupán katonai program: gazdasági és politikai stresszteszt is az EU számára. A védelmi ipar megerősítése serkentheti a gazdaságot – a Goldman Sachs becslése szerint a védelmi kiadások növekedése akár 80 milliárd eurót is jelenthet évente –, de csak akkor, ha a költekezés nem borítja fel az egyensúlyt. Az EU számára most nemcsak az a tét, hogy képes-e megvédeni magát, hanem az is, hogy miként őrzi meg közben gazdasági és politikai stabilitását.

(bumm, ccs)

Kiemelt kép: AI