Megint éjszakai bombariadó volt a fővárosi Aranyhomok strandon

Megint éjszakai bombariadó volt a fővárosi Aranyhomok strandon

rémhírterjesztő után nyomoznak a rendőrök

2017. július 1. szombat - 10:00
A két héttel ezelőtti péntek esti hamis bombariadóhoz hasonlóan mára virradóra is ki kellett üríteni a pozsonyi Aranyhomok (Zlaté piesky) strandot. Ma 00.15 órakor érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy robbanószerkezet található a létesítmény területén, ahol most is kulturális rendezvény zajlott – úgy, mint június 16-án éjjel.

BUMM-HÍR

Az illetékes, fővárosi II. járási rendőrparancsnokság azonnal intézkedett, evakuálták a strandon zajló rendezvény résztvevőit, majd a rendőrök speciálisan kiképzett keresőkutyák és tűzszerészek segítségével átvizsgálták a helyszínt, de nem bukkantak pokolgép nyomaira sem a létesítményen belül, sem pedig annak közelében – tájékoztatta portálunkat Michal Szeiff rendőrségi szóvivő.

A szükséges intézkedéseket követően tovább folytatódhatott a hamis bombariadó miatt félbeszakított rendezvény.

A rendőrség rémhírterjesztés miatt indított büntetőeljárást az ügyben – a két héttel ezelőtti esethez hasonlóan, amikor szintén félbe kellett szakítani egy koncertet az Aranyhomok strandon egy bombával kapcsolatos bejelentés miatt.

Nyitókép: Aktuality.sk

(bumm)

 

Kapcsolódó cikkek
2017. június 17.
Meg kellett szakítania a fővárosi rendőrségnek tegnap egy éjszakai kulturális rendezvényt az Aranyhomok tó strandján egy bombariasztás miatt.

"Ez az ügy az, amiben egy országot össze lehet roppantani" (2025.06.05.)

Az ukrajnai fronton végbemenő lélektani, technológiai és katonai változásokról beszélt Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértő a Bumm.sk főszerkesztőjével, Cúth Csabával. A beszélgetésben kitértek Ukrajna megdöbbentő műveleteire az orosz hátvéd ellen, a drónháború új minőségére, Európa védelmi kiszolgáltatottságára, és arra is, hogyan térnek vissza a világhatalmak a klasszikus erőpolitika logikájához. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »