Kifütyülték Šimkovičovát a Východná Folklórfesztiválon
egy csujogatót is énekeltek neki
SITA-HÍR
A Východná-i (Vichodna/Liptószentmiklósi járás) népművészeti fesztivál nézőterén elhangzott a "Nebojím sa pána" (Nem félek az Úrtól) című dal is. Ezt énekelték néhány hete a kulturális minisztérium előtt tiltakozó népművészek is. A lap szerint ezt Lucia Nogová folklorista kezdeményezte, aki a tiltakozások szervezői között volt. Mások spontán módon csatlakoztak hozzá – írta a SITA hírügynökség a DenníkN beszámolója alapján.
„Annak ellenére, hogy néhány szervezett aktivista ismét el akarta rontani a gyönyörű esténket, nagyon jól éreztük ma magunkat – a Lúčnica csodálatos előadásán a Východná Folklórfesztiválon” – reagált Šimkovičová miniszter asszony a Facebookon. Majd azt írta, hogy Lúčnica ismét visszatér „a gyökerekhez, a hagyományokhoz, ahhoz, amiért mindannyian szeretjük a szlovák folklórt”.
Nagyra értékelte a fesztivált szervező Nemzeti Népművelési Központ (Národné osvetové centrum) és annak ideiglenesen megbízott igazgatója, Eva Smolíková munkáját is (Smolíková idén május 20-án foglalta el posztját, a korábbi igazgató, Erik Kriššák helyét / a SITA megjegyzése). Šimkovičová szerint Smolíková és csapata bebizonyította, hogy ha az ember szívvel teszi a dolgát, akkor érzékelhető az eredmény is.
"Köszönjük a Zomri Facebook-oldalnak is, hogy végre népszerűsítik a szlovák foklórt, és talán a pozsonyi kávézóból is idejönnek majd a pozsonyiak. Addig is megnézem, hogy van-e itt szója- és borsótejes feketéjük is. Van időm, mert a végig fogom élvezni a fesztivált" – írta a kulturális tárca vezetője a bejegyzésében. A Zomri szatirikus oldal több posztban is foglalkozott a východnái füttykoncerttel.
A 70. jubileumi fesztivál Východnán július 3. és 6. között kerül megrendezésre. Ez a legrégebbi és legnagyobb szabású folklórfesztivál Szlovákiában. Nemzetközi részvétellel zajlik. Sajtóértesülések szerint a kulturális minisztérium idén 300 ezer euróval járult hozzá a fesztiválhoz. Emellett a Nemzeti Népművelési Központ 160 ezer eurós támogatásban is részesült.
Népies tiltakozó ének a kulturális minisztériumnál 2025. május 16. Tegnap (5. 15.) amíg a kormány Fico kormányfőt éltette és az ellene áskálódó ellenzékkel riogatott Nyitrabányán, addig a fővárosban a kulturális minisztérium előtt a Nyitott Kultúra (Ovtorená Kultúra) polgári…
Martina Šimkovičová lett a 2025-ös év homofóbja
2025. június 25.
Martina Šimkovičová lett az év homofóbja antidíj idei "győztese". A 12. alkalommal meghirdetett nyilvános szavazáson a résztvevők 55%-a (100.650) szavazott az SNS kulturális miniszterére. Jelentősen megelőzte az ezüstérmes…
A PS Šimkovičovát bírálja a minisztériumban tartott magánkozmetikai bemutató miatt
2025. május 28.
A PS szerint Martina Šimkovičová törvényt sértett, a párt a parlament összeférhetetlenségi bizottságához fordult. A PS a minisztériumban tartott magánkozmetikai bemutató miatt bírálja a minisztert, de szerintük ez…
Nyitókép: DennikN/Peter Lázár