SaS: 154 ezer eurót költöttek egy élelmiszerár-összehasonlító weboldalra

SaS: 154 ezer eurót költöttek egy élelmiszerár-összehasonlító weboldalra

Ahelyett, hogy az árak csökkentésén dolgoznának

2025. július 2. szerda - 08:53
Branislav Gröhling (SaS) Ficot és Kamenickýt bírálta, szerinte a korábbi, árcsökkentésre vonatkozó ígéretek ellenére az élelmiszerárak folyamatosan emelkednek. Megjegyezte: ahelyett, hogy foglalkoznának a problémával, 154 ezer eurót költöttek egy élelmiszerár-összehasonlító weboldalra.

BUMM-HÍR

„154 ezer euróért most megtudhatjuk, hogy a tej drága a Lidlben is, meg a Kauflandban is. Köszönjük, ezt már a pénztárnál is észrevettük. Sőt el is tudom olvasni a reklámújságban, és ez az államnak nulla euróba kerülne. De nem baj. A lényeg, hogy valaki keresett a weboldal készítésén” – írta Facebook-bejegyzésében Branislav Gröhling, az SaS elnöke. 

„Az élelmiszerárak Fico hivatalba lépése óta folyamatosan emelkednek. Ő pedig nagy ívben tett az árcsökkentésre vonatkozó ígéreteire. Hiszen a választások már mögötte vannak. A maffiózóknak segítettek. A bűnözők büntetéseit csökkentették. Az olcsó élelmiszer nem érdekli őket. Ma már éppen az ellenkezőjét csinálják annak, amit ígértek. Az általuk bevezetett adókkal mindent megdrágítottak – a kenyértől, a tejen át egészen az áramig” – jegyezte meg. 

„Fico és Kamenický inkább kipróbálhatták volna a következőt: lefaragni azokat az adókat, amelyek megdrágítják az élelmiszereket (céges és tranzakciós adókat), csökkenteni a munkát terhelő adó- és járulékterheket, vagy javítani a versenyt... Miért nem teszik ezt? Talán azért, mert nem törődnek az ígéreteikkel és a választóikkal” – fogalmazott. 

(bumm)

Kiemelt kép: Facebook

Kapcsolódó cikkek
Felmérés: Az emberek harmada olcsóbb, gyengébb minőségű élelmiszert vásárol
2024. november 14.
A lakosság csaknem harmada az infláció és az áremelkedés miatt rosszabb minőségű élelmiszert vásárol. Tavaly az emberek 42%-a spórolt az élelmiszerek minőségén, 2020-ban több mint 54%.
Hol az árcsökkenés?! – PS: Nem teljesítette a kormány a gazdasági ígéreteit
2024. december 18.
Becsapta az embereket és nem teljesítette a kormány a gazdasági ígéreteit, nem lett olcsóbb az élelmiszer, nem harcol az áremelkedések ellen, és nem csökkentette a politikusok fizetését – jelentette ki szerdai (12. 18.) gazdasági évértékelőjén Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) elnöke.
Élelmiszerek áremelkedése az eurózónában – Szlovákiáé a dicsőség!
2024. december 20.
Az eurózónán belül Szlovákiában nőttek a leggyorsabban az élelmiszerárak novemberben, az Európai Unióban pedig Romániával osztozik az első helyen az ország: 4,9%-os volt az infláció. Most főleg a tej, a sajt és a tojás ára emelkedett, 7 %-kal – tájékoztatott Marek Gábriš, a ČSOB elemzője.
SaS: Pellegrini azt mondta, amit az ellenzék, de nem volt elég határozott
2025. május 28.
Az SaS szerint Peter Pellegrini a parlamentben elmondott szerdai országértékelő beszédében azonosult az ellenzék véleményével, és a kormánnyal szemben megfogalmazott kritikáival, de nem volt elég határozott, és voltak hiányosságok a beszédében.
Az agrártermékek drágulása miatt emelkedhetnek az élelmiszerárak
2025. május 29.
Mivel a mezőgazdasági termékek éves szinten 8,5%-kal drágultak, Marek Nemky elemző szerint várhatóan az élelmiszerek ára is gyorsabban emelkedik majd.

Az orosz kolonizáció a világ egészére kihat (2025.07.10.)

Hogyan fordult meg Trump álláspontja az ukrajnai háborúval kapcsolatban? Mi zajlik Oroszországban a színfalak mögött? És mit üzen Szlovákia semlegességi kísérlete Európának? Cúth Csaba és Sátor Balázs kíméletlen őszinteséggel elemzik a térség geopolitikai rezdüléseit. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »