Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó eltörlését javasolja

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó eltörlését javasolja

Gröhling: Fico és Kamenický mindenkiből bolondot csinál

2025. június 3. kedd - 14:30
Az ellenzék támogatta az SNS módosító javaslatának második olvasatba utalását, de továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését javasolja – jelentette be kedden (6. 3.) az SaS és a Slovensko mozgalom.

TASR-HÍR

„Robert Fico és Ladislav Kamenický (mindkettő Smer) bolondot csinál mindenkiből. A tranzakciós adó nem más, mint egy tévedés, ötmillió emberen végrehajtott kísérlet. Néhány napja még azt állították, lehetetlen megszüntetni, és ez az adó nem érinti az embereket. Közben meg megugrottak az árak, elbocsátások kezdődtek, távoznak a befektetők” – mondta Branislav Gröhling, az SaS elnöke.

Az ellenzék szerint amikor a kormány felmérte, hogy az emberek 75%-a ellenzi a tranzakciós adót, egyetértett azzal, hogy második olvasatba kerüljön Andej Danko (SNS) javaslata. Így az egyéni vállalkozók és az évi 100 ezer eurónál kisebb forgalmat bonyolító cégek nem fizetnék ezt az adófajtát. Július Jakab (Slovensko, Za ľudí, KÚ) emlékeztetett, hogy a tranzakciós adóból a kormány évi 700 millió eurót akar beszedni. Az egyéni vállalkozók és a kis cégek felmentése miatt kiesést például a Slovnafttól lehetne pótolni, az olcsó orosz kőolaj feldolgozására kivetett adóból 500 millió euró folyhatna be. Csökkenteni kellene továbbá a miniszterek duplájára emelt fizetését, eltörölni a kormányfő életjáradékát, és felszámolni az idegenforgalmi és sportminisztériumot. Az államigazgatási alkalmazottak felének vagy harmadának elbocsátásával az állam 1-2 milliárd eurót tudna megtakarítani.

Jakab szerint Danko javaslata semmit sem old meg, csak az egyéni vállalkozók és a kis cégek helyett az egész lakosságra hárítja át a terheket, és a november 17-i államünnep megszüntetése miatt elveszítenek egy szabadnapot. A kormánypártok szerint egy államünnep eltörlésével 100-130 millió eurót takaríthat meg az állam.

A két ellenzéki párt szerint november 17-e helyett a május 1-jei államünnepet kellene megszüntetni. Az SaS egy egyházi, a január 6-i államünnep eltörlését javasolja. A párt szerint a tranzakciós adóra vonatkozó rossz döntését a kormány a november 17-i államünnep eltörlésével kompenzálja, mert Szlovákiában továbbra is fontos szimbóluma a szabadságért és demokráciáért folytatott küzdelemnek.

(tasr/bumm)

A nyitókép képernyőfotó/Bumm.sk

Kapcsolódó cikkek
Gröhling: Ez a korrupció és a zsarolás kormánykoalíciója
2025. május 27.
Branislav Gröhling (SaS) bírálta a kormánykoalíciót, mert nem foglalkozik az „uniós alapok szétlopásának” ügyével. Martina Bajo Holečková (SaS) a panziók ügyében feljelentést tervez.
PS: Az államnak először saját magán kell takarékoskodnia
2025. június 2.
A Progresszív Szlovákia elképzelhetőnek tartja, hogy a konszolidáció keretében államünnepeket is megszüntessenek, de az utolsók között kell ilyen intézkedésekhez folyamodni. Hangsúlyozták: először is a kevéssé hatékony államigazgatáson kell takarékoskodni.
Megszakították tiltakozásokat a fuvarozók, miután több tucat rendőr vonult ki a helyszínre
2025. június 2.
A Szlovákiai Fuvarozók Uniója hétfőn rmegszakította a D2-es autópályán, a Gázlós (Brodské)-Lanžhot szlovák-cseh határátkelőnél tartott tiltakozását. Az UNAS elnöke szerint körülbelül 70 rendőr vonult ki a helyszínre, megfigyelték a tüntetés résztvevőit, igazoltatták a járművezetőket és bírságokkal fenyegetőztek.
Nem ért egyet az SNS a honvédelmi kiadások növelésével
2025. június 2.
Az SNS nem ért egyet a honvédelmi kiadások növelésével, közölték Peter Pellegrini államfő hétfői bejelentésére reagálva.
Šutaj Eštok közölte, melyik munkaszüneti napot szüntetnék meg
2025. június 3.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) közlése szerint a tranzakciós adó módosítása nem érinti majd a munkavállalókat, az egyéni vállalkozókat és a kis cégeket. A kiesést egy államünnep megszüntetésével ellensúlyoznák.
Šimečka szerint nem véletlen, hogy a kormány november 17-ét választotta
2025. június 3.
Michal Šimečka szerint nem véletlen, hogy a kormány éppen november 17-ét, a szabadságért és demokráciáért vívott küzdelem ünnepét szüntetné meg a munkaszüneti napok közül. A PS elnöke úgy véli, ez üzenet a kormánytól, amely támadja a médiát, lerombolja a független intézményeket és elhallgattatja a kritikusokat.

"Ez az ügy az, amiben egy országot össze lehet roppantani" (2025.06.05.)

Az ukrajnai fronton végbemenő lélektani, technológiai és katonai változásokról beszélt Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértő a Bumm.sk főszerkesztőjével, Cúth Csabával. A beszélgetésben kitértek Ukrajna megdöbbentő műveleteire az orosz hátvéd ellen, a drónháború új minőségére, Európa védelmi kiszolgáltatottságára, és arra is, hogyan térnek vissza a világhatalmak a klasszikus erőpolitika logikájához. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »