Tiltakozó akciókat szervez a fuvarozók uniója

Tiltakozó akciókat szervez a fuvarozók uniója

2025. május 19. hétfő - 12:30
Tiltakozó akciókat szervez a Szlovákiai Fuvarozók Uniója (UNAS) az ágazatot sújtó adók és díjak csökkentése érdekében, mivel a minisztériumokkal folytatott tárgyalásai eredménytelenek voltak.

TASR-HÍR

Az UNAS egyúttal csatlakozásra szólította fel a Közúti Fuvarozók Szövetségét (Česmad Slovakia), hiszen az elvárásaik azonosak – tájékoztatta a TASR-t Stanislav Skala, az UNAS elnöke. Hamarosan közzéteszik a tiltakozás idejét és módját.

„Az állam nemhogy nem csökkentette a fuvarozók terheit, kivéve a gépjárműadónál bevezetett kozmetikázó módosítást, hanem még új illetékeket és adókat is kivetett, amelyek csökkentik a hazai fuvarozók versenyképességét a szomszédos államokkal és Ukrajnával szemben, ahol nem kell ilyen adókat fizetni, vagy jóval alacsonyabbak” – jelentette ki Skala.

Sajnálatosnak tartja, hogy a különböző kormányokkal az elmúlt öt évben folytatott tárgyalásoknak nem lett semmilyen eredménye. „Az eddigi tárgyalások alapján világos, hogy az állami hivatalok nem óhajtanak komolyan foglalkozni az elvárásainkkal. Mivel a kormánynak kell megoldást találnia, szükség van a tiltakozó akciókra” – tette hozzá.

A tüntetéssel a tranzakciós adó módosítását és az útvám csökkentését, valamint a különféle járművek díjbesorolásának módosítását akarják elérni, emellett az állam közpénzekkel való pazarló gazdálkodása ellen is tiltakoznak. „Ennek következményei a drasztikus konszolidációs intézkedések, melyek hatásait a fuvarozók és minden állampolgár érzi” – szögezte le Skala.

„A tiltakozás időpontját és módját időben közöljük, hogy a fuvarozók és a velünk szimpatizálók csatlakozhassanak” – tette hozzá.

(tasr)

Nyitókép forrása: Facebook

Kapcsolódó cikkek
Fico hajlik a tranzakciós adó módosítására...
2025. május 12.
Még semmilyen konkrét javaslat nem került a koalíció elé a tranzakciós adó módosításáról. A technikai jellegű hiányosságokat megoldjuk, de ha a koalíciós partnerek más változtatásokat is akarnak, akkor azt is meg kell mondaniuk, honnan pótoljuk a bevételkiesést – jelentette ki vasárnapi (5. 11.) sajtótájékoztatóján a kormányfő.
Eperjesi majális  – Eštok a tranzakciós adóról esküdözött
2025. május 2.
A koalíciós tanács következő ülésén javasolni fogja a Hlas párt, hogy az egyéni vállalkozóknak ne kelljen tranzakciós adót fizetniük – fogadkozott a Hlas Eperjesen rendezett május elsejei ünnepségén Matúš Šutaj Eštok, Hlas-vezér belügyminsizter.
SaS: Šutaj Eštok a konszolidáció idején elképesztő összegekért szerez be technikai eszközöket
2025. május 10.
Az SaS az Értéket a Pénzért Osztály elemzésére hivatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik Matúš Šutaj Eštok által kezdeményezett közbeszerzésnél 122 millió eurós túlárazást állapítottak meg. A konszolidáció idején a szokásos összeg többszörösét költik monitorokra és számítógépekre. Hangsúlyozták: a rendőrök nem méregdrága számítógépekre vágynak.
Hlas-os majális – Eštok: Tárgyalni akarunk az egyéni vállalkozók tranzakciós adójának módosításáról
2025. május 1.
TASR: A Hlas párt beszélni akar a koalíciós tanácsban arról, hogy a tranzakciós adó ne vonatkozzon az egyéni vállalkozókra. „Mert ezeknek az embereknek – kőműveseknek, favágóknak, szobafestőknek – valójában főállású alkalmazottakként kellene dolgozniuk. Ezeket a dolgozó embereket akarjuk megvédeni” - mondta Matúš Šutaj Eštok, a Hlas vezére (és belügyminisztere) pártja május elsejei eperjesi ünnepélyén...
Feloldották az UNAS-blokádot a Felsőnémeti-Ungvár határátkelőn
2023. december 15.
A határrendőrség tájékoztatása szerint megszüntette a blokádot a Szlovákiai Fuvarozók Uniója (UNAS) a Felsőnémeti (Vyšné Nemecké)-Ungvár határátkelőn. A tiltakozó akció csütörtökön (12. 14.) este (21:00) ért véget – tájékoztatta a TASR-t Agnesa Kopernická, a szobránci (Sobrance) határőrség szóvivője.

Fico igen-nel válaszolna a VOKS 2025-ön (2025.06.20.)

Mi köze az izraeli-irani konfliktusnak az orosz gazdasághoz? Milyen geopolitikai előnyöket remélhet Putyin egy közel-keleti háborúból, és hogyan módosulhat a nyugati segítség Ukrajna felé? Mit jelent az, hogy a szlovák parlament olyan határozatot fogadott el, amely korlátozná az oroszországi szankciók támogatását? A Cúth Csaba által vezetett beszélgetésben Sátor Balázs értelmezi az orosz-ukrán háború jelenlegi nemzetközi kontextusait, kitérve Szlovákia, az EU és a VOKS 2025 vonatkozásaira is. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »