Prágában is szégyenkezhetett a házelnök Fico Moszkvába vágyódása miatt

Prágában is szégyenkezhetett a házelnök Fico Moszkvába vágyódása miatt

2025. május 7. szerda - 19:30
Robert Fico kormányfő tervezett moszkvai látogatása az ő szuverén döntése, de egyúttal az ő bizonyítványa is – jelentette ki Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőházának elnöke, miután Prágában találkozott Richard Rašival (Hlas), a szlovák parlament elnökével.

TASR-HÍR

Raši a miniszterelnök, a Smer a legerősebb koalíciós pártja elnöke döntésének tekinti a lépést – tájékoztatott a TASR tudósítója.

Fotó: TASR

„Sajnálom, hogy nem a pozsonyi Sznf (SNP) téren emlékezik meg az eseményekről, hanem a Vörös téren, azokkal együtt, akik ma ártatlan ukránokat támadnak” – jegyezte meg Pekarová Adamová, és hozzátette, senki sem vitatja a történelmi tényeket, eseményeket és az orosz hadsereg szerepét a felszabadításban.

Raši azt mondta, a lehető legtöbb emlékhelyen meg fog emlékezni a második világháború befejezésének 80. évfordulójáról. „Nem kérdőjelezem meg a történelmi tényeket, és örülnék, ha senki sem kérdőjelezné meg őket. Szlovákia felszabadulása főként a Vörös Hadsereg katonáinak köszönhető. Úgy döntöttem, tisztelettel adózom ezeknek az embereknek az emléke előtt Szlovákiában, szerintem ez így helyes” – jelentette ki Raši, akinek a Facebook-profilján, sem pedig az általa vezetett nemzeti tanács Facebook-oldalán még egyetlen bejegyzés vagy fénykép sem jelent meg eddig a csehországi látogatásáról...

Robert Fico miniszterelnök május 9-én részt vesz a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, Moszkvában. Előre bejelentette, hogy le akarja róni tiszteletét a Vörös Hadsereg több ezer katonája előtt, akik Szlovákia felszabadítása során estek el, valamint a „náci őrület” több millió áldozata előtt is tisztelegni akar.

(tasr)

Nyitókép: TASR

 

Kapcsolódó cikkek
Moszkvai május 9. – Mennyire biztonságos és kik lesznek ott Putyin győzelem napi felvonulásán?
2025. május 6.
Putyin számára a Győzelem Napja az év legfontosabb állami ünnepe. A moszkvai katonai parádéra kevés magas rangú vendéggel és példátlan biztonsági intézkedések mellett kerül sor, mert az orosz hatóságok attól tartanak, hogy Kijev támadásra használhatja ki az alkalmat. Európából csak Fico és Vučić jelentette be a részvételét.
Amerikai vámok – PS: Fico egységes választ követel az EU-tól, s közben Moszkvába megy ünnepelni
2025. május 6.
Robert Fico (Smer) kormányfő egységes választ követel az EU-tól az amerikai vámok ügyében, de ő maga árulja el az unió egységét moszkvai útjával – jelentette ki Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke a kormányfő és a szlovákiai autógyárak képviselőinek hétfői (5. 5.) találkozója kapcsán.
Fico elrepülhet Lengyelország felett Moszkvába, de odamondogattak neki
2025. május 6.
A lengyel külügy kedden (5. 6.) délután arról tájékoztatott, hogy Lengyelország engedélyezte Robert Fico gépének átrepülést a légterén, útban Moszkvába, a második világháború befejeződésének évfordulóján tartott május 9-i ünnepségekre. Ugyanakkor bírálta Ficot, hogy részt vesz a moszkvai megemlékezésen.
Fico elmesélte, ki mindenkivel találkozik Moszkvában
2025. május 7.
Robert Fico (Smer) kormányfő moszkvai látogatása során Vlagyimir Putyin orosz elnökön kívül kétoldalú megbeszélést folytat majd Hszi Csin-ping kínai, illetve Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel, valamint vietnám első számú vezetőjével.
Vannak miniszterek, akik nem nézik jó szemmel Fico moszkvai útját
2025. május 7.
Egyes miniszterek szintén nem helyeslik Robert Fico (Smer) kormányfő moszkvai útját, mivel ronthatja az ország külföldi megítélését. Erről a kormány szerdai ülése előtt nyilatkoztak.
Ellenzék Ficonak: Ne menj Moszkvába!
2025. május 7.
Felszólította az ellenzék Robert Fico (Smer) kormányfőt, hogy az ország érdekében mondja le részvételét a második világháború befejeződésének 80. évfordulóján tartott moszkvai ünnepségeken. Az utat szégyenletesnek tartják, melyen Fico nem Szlovákiát, hanem a saját érdekeit fogja képviselni.
2025. május 7.
Az SaS párt szerdai (5. 7.) sajtótájékoztatója a pozsonyi kormányhivatal előtt

"Ez az ügy az, amiben egy országot össze lehet roppantani" (2025.06.05.)

Az ukrajnai fronton végbemenő lélektani, technológiai és katonai változásokról beszélt Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértő a Bumm.sk főszerkesztőjével, Cúth Csabával. A beszélgetésben kitértek Ukrajna megdöbbentő műveleteire az orosz hátvéd ellen, a drónháború új minőségére, Európa védelmi kiszolgáltatottságára, és arra is, hogyan térnek vissza a világhatalmak a klasszikus erőpolitika logikájához. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »