Üresen maradt a kassai magisztrátus pénztára

Üresen maradt a kassai magisztrátus pénztára

2011. január 5. szerda - 14:58
Kassán nincs miből kifizetni a magisztrátus több mint 470 dolgozójának decemberi munkabérét – tudta meg a Pátria Rádió.
Richard Raši, Kassa új főpolgármestere a választási programjában szereplő ígéretek megvalósításával szerette volna elkezdeni városvezetői pályáját, de máris olyan nem várt valósággal találta szembe magát, amire egyáltalán nem számított. Kiderült ugyanis, hogy a város számláján elődjei mindössze 280 ezer eurót hagytak, vagyis a tervezett bevételek és kiadások közötti különbség több mint 5 millió euró.

Amint azt Jozef Marko, a magisztrátus szóvivője a Pátria Rádiónak elmondta, már 2010 novemberében 1 millió euróval meghaladták a kiadások a tervezett bevételt, és decemberben további 4 millióval növelték a hiányt, mindezt pedig úgy, hogy közben a tartalékalapból a félre tett további 4 millió eurót is felélték. Mivel a kialakult helyzetben január 10-ig a magisztrátus 470 dolgozójának a múlt havi munkabérét sem tudják kifizetni, a főpolgármester a jövő hétre összehívta a rendkívüli képviselő-testületi ülést, amelyen a honatyáknak arról kell dönteniük, hogy áthidaló megoldásként Kassa városa kölcsön felvételéhez folyamodjon-e vagy sem.

Richard Raši Kassa új főpolgármestere leszögezte, tény, hogy a kialakult helyzetet egyrészt az is előidézte, hogy a város az állami adórészesedést még nem kapta meg, de nincs kizárva az sem, hogy az önkormányzat gazdálkodása nem minden szempontból volt tökéletes. Az, hogy ilyen szempontból kit terhel felelősség, ennek kiderítésére a kassai magisztrátuson egy mindenre kiterjedő alapos számvevői audit elkészítését kezdték el.

(Pátria)

"A civil szektor nem luxus, hanem közszolgáltatás" (2025.05.26.)

A civil szervezetek nemcsak jogvédelmet vagy szociális ellátást biztosítanak, hanem olyan terheket vesznek le az állam válláról, amelyeket sem az állami, sem a piaci szereplők nem tudnak vagy nem akarnak elvállalni – állítja Sátor Balázs nemzetközi fejlesztési szakértő. A Cúth Csabával folytatott beszélgetésében rávilágított arra is, hogy Trumpnak abban igaza lehet, hogy Putyin megőrült, de ez nem mostanában történt. Tovább...
Percről percre
0 új hír érkezett kattints a frissítéshez
Partnerek
  • KULT MINOR - Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
    Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín
OSZAR »